Kislányom sok-sok év hiábavaló próbálkozása után született meg, akkor még azt hittük makk egészségesen. Nyugodtabb, ráérősebb volt kortársaihoz képest, de igazán csak 9 hónapos korában kezdtünk aggódni, amikor nem kezdett el kúszni. Ekkor egy Dévényes szakembert és egy konduktor is felkerestünk és bár mindketten “határesetnek” értékelték, belekezdtünk lányom máig is tartó fejlesztésébe. Hosszú és küzdelmes hónapokat követően végül 18 hónaposan kezdett el járni. Sajnos nem sokkal ezt követően több lázgörcse és epilepsziás epizódja is volt. A tünetei hátterében húzódó betegség kutatása közben számtalan terápiát, fejlesztést kipróbáltunk, és most, hogy pár hónappal ezelőtt kézhez kaptuk a diagnózisát (BPAN nevű ultra ritka genetikai betegség) is heti több órában fejlesztik különböző szakemberek a mozgását és az elméjét.
Szülőként hajtott és hajt a vágy, hogy a lehető legtöbb segítséget adjam gyermekemnek, ezért nagyon nehéz volt egy-egy terápiás módszertől, egy-egy fejlesztőtől búcsút vennünk, de be kellett látnom, hogy a kevesebb néha több. Lányom terhelhetősége véges, a fejlődés nem csak a különóráknak, hanem az azokat követő pihenésnek is köszönhető. Ezért hát igyekszem a számára leghatékonyabb módszereket, a legjobb szakembereket megtalálni. Sokszor csak a megérzéseimre tudok támaszkodni – mert sajnos nincsen kontroll csoport, újra játszás -, de van egy módszer, egy csapat, ahol vitathatatlanok az eredmények.
A Fejlesztőház csapata – akikhez már Luca 9 hónapos korától járunk – számtalan terápiás módszer közül mindig igyekszik az adott gyerkőc számára optimális kombinációt kiválasztani. Így alakult, hogy egyszer megkérdezték nincs-e kedvünk kipróbálni a Pfaffenrot manuális terápiát. A terápia 5-10 napos blokkokból áll, ami során ideális esetben – ha sikerül összeszervezni – minden nap van egy kezelés és egy azt követő aktív torna körülbelül 1.5 órában. Ha van lehetőség, a hatás még fokozható speciális ruhák – TheraSuit vagy TheraTogs – viselésével, bár bevallom esetünkben markáns különbséget nem jelentett az alkalmazásuk.
Két blokk között 2-3 hónapnak kell eltelnie, mivel a blokkok meglehetősen megterhelik az idegrendszert. Két blokk között volt, hogy heti egy alkalommal fenntartó kezelésre is jártunk, de mivel szerencsére Luca állapota nem romlott jelentősen két blokk között, erre ma már nincs szükség. Az első blokkok során még én is bent voltam Lucával. Legfőbb feladatom az volt, hogy lekössem a figyelmét, mert ugyan a kezelés nem igazán fájdalmas csak inkább kellemetlen néha, már sokszor az is frusztrálta, hogy egyhelyben kell maradnia. Ma már önállóan vesz részt az órákon. A kezelői egyszemélyben szakemberek és bűvészek, akik – énekekekkel, mondókákkal és különféle játékokkal – elvarázsolják, így szinte észre se veszi, hogy bizony komoly munka zajlik közben. Azért persze még ma is előfordul, hogy egy-egy kellemetlenebb résznél nemtetszését fejezi ki, de mi sem jelzi jobban az összképet, mint az, hogy mennyire szereti a fejlesztőit. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy annak ellenére, hogy hozzá vagyunk szokva Lucával a folyamatos fejlesztéshez minden blokk végére alaposan elfáradunk (nemcsak ő, hanem én is :-)). Ezért mindig törekszünk arra, hogy egy-egy blokk alatt csökkentsünk az egyéb terhelést.
A felsorolt nehézségek ellenére azonban rettentően hálás vagyok, hogy létezik a módszer és van egy csapat, akiknek köszönhetően elérhető számunkra. Lucának minden blokkot követően ugrásszerűen fejlődött a mozgása és kognitíve is érzhető volt a változás.
Csak néhány példa a teljesség igénye nélkül: egy blokkot követően kezdett lépcsőzni, egy másik blokk során bólogatott először és azt tapasztaltuk, hogy szinte minden blokk során jó értelemben “felpörög”. Ezért én mindenkinek – akinek az átlagtól eltérően működik az idegrendszere – csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki a Pfaffenrot manuális terápiát. Minden eset más, de ez a módszer nagyon sokaknak segített már és a mozgáson túl sok mindenre pozitív hatással van.